Ha az ember úgy dönt, hogy vállalkozást alapít, biztos lehet benne, hogy lesznek olyan tényezők vagy dolgok, nehéz helyzetek, melyekre nem hogy nem készült fel előre, hanem amikor kiötlötte hogy saját cége lesz, még gondolataiban sem jelent meg, hogy nehézségként ennyiféle tényező útját tudja majd állni a jövőben. Én is sok mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, hogy azokon a feladatokon és problémákon túl, melyeket lista szerűen végig vettem, még legalább annyi feladat és ismeretlen helyzet, probléma és nehézség fogja az utamat állni. Én hála a jó égnek olyan típusú ember vagyok, akit ezek a nehéz helyzeteket, válságokat nem visszavető tényezőként érzi az élete során, így a vállalkozása alapítása során sem, hanem bizony leginkább motiváló tényezőként, hiszen azt érzem ilyenkor, hogy még jobbnak kell lennem, még többet kell teljesítenem. Egyfajta lendületet adnak ezek a kihívások, ilyen módon pedig azt tudom mondani, hogy tulajdonképpen a vállalkozásom sikeres kiépítésének és talán a folyamatos növekedésének és fejlődésének a záloga ezeknek a nehézségeknek köszönhető. Az alapítási szinten mindenféle képpen
A tevékenység megkezdésének az elején ugyanis annyi idegen kifejezés és még több váratlan feladat és probléma állta az utamat, amit tényleg sosem gondoltam volna. Volt egészen egyszerűen olyan kifejezés, amit még soha nem is hallottam, vagy éppen nem abban a környezetben, amiben értelmezhető volt a cégalapítás közben. A legszembetűnőbb ilyen fogalom vagy kifejezés a kockázatértékelés volt, amit én egészen sokáig egy banki környezetben vizsgáltam, és csak később jöttem rá, amikor elkezdtem szorosabban együtt dolgozni az activesafety csapatával, hogy bizony egyáltalán nem jó helyre tettem ezt a kifejezést, hiszen a kockázatértékelési feladatok a munkavédelmi rendszer szerves részét képezik és mint olyan bizony jogszabályi rendelkezés alapján kötelező feladatnak tekinthetők.
Megmondom őszintén hogy egészen jót nevettünk a félreértésemen és a hibámon, azonban nyilván csak azért alakult így, mert alapvetően sikerült megtalálnom a legrátermettebb és legprofibb munkavédelmes csapatatot, és ők minden ilyen terhet levesznek azóta is a vállamról és nem kell attól tartanom, hogy bármilyen ellenőrzés kapcsán büntetés várna ránk, vagy akár egy baleset kapcsán a munkavállalók ne tudnák hogy mit kell tenniük vagy nagyobb sérülést szenvednének el. Ez pedig hihetetlen jó érzést és nyugalmat ad nekem is és biztos vagyok benne hogy minden cégvezető számára az egyik legfontosabb dolog ez, hiszen így tud maximális szinten a menedzsmenti feladatokra és a cégvezetésre koncentrálni.