Az ember a családját nem válogathatja meg, a barátait igen, szokták volt mondani, én néha úgy érzem, hogy egyiket sem, mert nekem van egy-két olyan barátnőm például, akiket nagyon szeretek és tényleg imádok, de lehetetlen helyzetekbe tudnak keveredni és engem is lehetetlen helyzetekbe tudnak sodorni. Persze utólag mindig jókat nevetünk ezeken, de benne lenni ezekben a szituációkban nem mindig annyira felüdítő dolog. De hát próbálom mindig a humor oldaláról megfogni a dolgokat, és nem agyalni azon, hogy milyen a megítélésem mondjuk éppen az adott szituációban mások által.
Legutóbb például a barátnőm elment egy fiúval randizni, és hát természetesen mindig vicces és menő dologban benne van, ezért át akart ugrálni egy pici mesterséges tavon a stégek között, aminek az lett a vége, hogy nem csak hogy beleesett a tóba, de a táskáját valamilyen csoda folytán sikerült kidobnia a stégre, viszont a telefonja teljesen összetört. Használhatatlan lett a kijelző.
Persze, rögtön megkért, hogy mivel hétfőn már szüksége van a telefonra, vigyem csak el a megadott címre a készüléket, ahol az Android szerviz munkatársai mindent megoldanak már, nekem csak el kellene szállítanom a készüléket. A kódot viszont nem adta meg a telefonhoz. Én sem kértem, természetesen, mert hát ki gondolt rá, hogy erre is szükség lesz, gondoltam felírta a szervíz számára egy kis papírra vagy akármi más megoldást választott. A helyszínen viszont kiderült, hogy ez nem így van. Hívogattam agyba főbe a másik telefonját, de hát persze elérhetetlen, így hát felhívtam a szállodát, ahol a kis tó volt, hogy ha látják őket, akkor szeretnék vele beszélni, és csodával határos módon, öt perc múlva már vissza is hívott. Hihetetlen kellemetlen fél óra volt abban a szervízben. Viszont az ott dolgozók nagyon jófejek voltak, még kávét is kaptam a várakozáshoz. Gondolom azt is látták mennyire kínosan érzem magam. A telefon azóta jó, én pedig már inkább nem is mondtam a barátnőmnek semmit, úgy sem fog megváltozni.